
Beyoncet is elkapta a mókuskerék. Ma már mindenki szuperhős és képregényfigura akar lenni, a világmegváltás és a hero-ruházat, a szuperképességek megelőzték a szimpla karaktereket és a hétköznapi jellemeket, tulajdonságokat, családapákat, szomorú szerelmeseket, küszködő egyedülálló nőket, mára zsáner lett a fikciós CGI közeg, a természetfeletti képesség és a szuperhős imidzs. De ez mit sem érdekli az énekesnőt, kijelentette, hogy ő akarja Wonder Womant alakítani. Az először 1941-ben, a DC Comics-nál megjelenő W.W. , aka. Csodanő egy vérbeli Amazon, aki bár fehér, de nagy mellű és széles csípőjű akár csak Beyonce, úgyhogy a megjelenéssel nem lesz gond. Persze még semmi sincs lefutva, van még pár jelentkező a szerepre. Az énekesnő elmondta, hogy szívesen játszana egy szupehős moziban, főleg a Wonder Womanben, mert hát egy fekete csodanő igen csak ütne.
Az biztos. Főleg ha abban a kis csenevész ruciban repkedne, amiben az igazi W.W. akkor én rögtön rábólintanék Mrs. Jay-Z kívánságára.

Steven Soderbergh Che Guevara filmje januárban érkezik, azaz csak az első része, mert hogy 258 perc a teljes játékidő, amit még oxigén palackkal és infúzióval is nehéz végigülni. A forradalmár szerepéért Benicio Del Toro Cannesban elnyerte a legjobb férfi szereplőnek járó díjat, a rendezőt pedig Arany Pálmára is jelölték, a PR-ral tehát nincs gond, csak a hosszával. Sokak szerint - és ez tök logikus - a film összességgében jó, csak mivel hosszú, sok jelent fölösleges és unalmas, de Soderbergh nem volt hajlandó újra és rövidebbre vágni, így tehát kénytlenek leszünk 2 részben megtekinteni a híres forradalmár történetét. Che pedig fordulhat egyet sírjában és duzzoghat, mert a végén még Del Toroéra cserélik arcképét a pólókon és bögréken.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése