------ Az egész ott kezdődött, hogy felajánlottam barátnőmnek, ma azt nézzük, amit ő akar. Na ilyet nem szabad ------
Keira Knightley megkaphatná a "kosztümcica" becenevet, mert ez a film volt sorozatban a 8. "ma már hordhatatlan ruhás" szerepe. Igaz, azért tehetséges, csak, ugyan Isten, így leragadni egy műfajnál...azt hittem erre csak Jason Statham képes, ő már "akciósofőrré" avanzsált, Keira úgy látszik követi. Előre bocsájtom, hogy baromira nem tetszett, így nem is szeretnék sokat időzni vele, úgyhogy ez nem is kritika lesz, inkább szimpla fikázás.
A történet Dylan Thomas, annak felesége és közös barátnőjük körül forog. - megjegyz. : Dylan Thomas - 1914-ben született, walesi költő, prózaíró. A XX. század egyik legjelentősebb angol költőjének tartják, már életében is hatalmas elismerés övezte. A háború alatt dokumentumfilmesként járta a hadszíntereket, verseiben a halál és a háború visszatérő szimbólum, ugyanúgy, mint a romantika. Imádta a nőket és az alkoholt. Felesége Caitlin, akitől 3 gyermeke született. 1953-ban halt meg . -
E 3 ember kapcsolatát boncolgatja a mű, kisebb nagyobb sikerrel. A film első 80 perce igazából halál unalmas. Szépen összevágott jeleneteket látunk, precíz, míves kameraállásokkal, amik inkább erőltetettek, mint sem művésziek, használják a szűrőket meg derítőket rendesen, a világosító is nagyon ott volt, csak pont az az apró kapocs hiányzott, ami összefűzte volna őket.
Dylan és gyerekkori barátja-szerelme Vera Phillips ( Keira ) találkoznak, Dylannek és feleségének Caitlinnek ( Sienna Miller ) nincs hol lakniuk, ezért megkérik Verát segítsen nekik. Ő segít, és kerít egy lakást számukra, ám onnan hamarosan kirugdalják őket bohém életvitelük miatt, így Verához költöznek. Vera közben megismerkedik egy katonatiszttel, William Killick-kel, aki iránt érzelmei felriadnak halovány kis gyertyafényükből és úgymond szerelmi szál szövődik köztük. Azért vagyok ilyen szakszerű, mert a film is kb ilyen feszesen próbálja elénk tolni a történteket. Ők most szerelmesek. Ők most haragszanak. Ez így nem jó. Stb. William a frontra megy, Vera megszüli közös gyermeküket és Dylanékkel éli mindennapjait. A költő csajozik, felesége kurválkodik, fogytán a pénzük, de azért Vera és Dylan a nagy nosztalgiázás hevében összeszexel. Váó. És ezt mind úgy kapjuk az arcunkba, mint valami rosszul sikerült illetve még keveset próbált színdarabot. Mert ez színpadon működne, de a vásznon, ilyen formában nem. Nincs meg benne az a folytonosság, az az izgalom, az a feszültség, amitől egy dráma él. Csak jól megmunkált képek vannak, a maguk pontosságával, de nem állnak össze. Elkezdődnek, nem mondom, hogy rosszul, csak túl lagymatagok, beszorultak abba a pár másodpercbe, percbe amiben felvették őket és nem tudnak kibontakozni. Ez jellemző az első 80 percre. Miután William elmegy, a film is be-beindul, inkább lassan, mondjuk úgy csordogál. Itt már érezhetjük, hogy elérkeztünk a lényeghez, a mondanivalóhoz, a színészek is megtalálják magukat, a tröténet egész jól alakul. A költő és a két nő élete sanyarú, hiányzik nekik a boldogság, még a részletekből is. És miután Killick katona hazatér minden összeáll. Elkezdhetjük élvezni a filmet. Csak egy a baj, maradt 20 perc. Ami meg gyorsan elrohan, úgyhogy az összahang képtelen felcsendülni. Az a baj, hogy van egy hosszú és lassú tárgyalás, meg egy rövid befejezés. Nem sokat nyújt a film, de próbálna, lehet, hogy én vagyok képtelen befogadni, nem érdekes.
Egy teljesen felejthető műről van szó, amire egyedül az operatőr lehet büszke, meg Cillian Murphy, mint Killick, aki hozza a szerepét, Sienna Miller és Keira inkább csak elmennek, semmi különös, bárki tudna szomorúan nézni és remegni a depitől. Dylan Thomas ennél többet érdemel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése